Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                  1.fejezet: Az új ló

 

   Iszonyatos dübörgés rázott fel amúgy békés álmomból.
No,igen.Hát itt vagyok...Pontosan Coloradoban,a Hummingbird szikla lábánál elterülő kis porfészekben.Vagyis a jelenlegi otthonunkként szolgáló Daisy Star nevű kis ranchon.
De hol is tartottam? Ja igen..A dübörgés.És az iszonyatos sikolyok..
Reggel hatkor igen ritka,hogy hálóingben a lakásajtóban állok és bámulok.
Pedig most azt csináltam.Egy nagy teherautó kanyarodott be a ranchra és izmos cowboyok épp lenyitották a rámpát.A hangos dübögés,és azok a félelmetes sikolyok és nyeritések...Ha nem tudnám,hogy minden hónapban hoznak ide eladni és betörni vadlovakat,meg is ilyedtem volna,mi van az autóban.
Nagyon érdekelnek a lovak,régóta lovagolok is,csakhát egy emlék...Egy baleset,melyet sose felejtek el...
Felrohantam a nyikorgó-csikorgó lépcsőn és felkaptam egy viseltes farmert és egy agyonmosott pólót,majd lerohantam a lépcsőn a bőrcsizmámért.
Fejemet belepréseltem egy nagykarimájú,lószagú westernkalapba,ami alól a tejfölszőke hajam úgy meredt ki,mint egy apró szénaboglya.
Kicsörtettem a házból,egyenesen a teherautóig.
-Jó reggelt,Josh!-kiáltottam vidáman a vendéglátónknak,az idős,de szívós,ősz cowboynak,aki válasz képpen biccentett kalapos fejével.
Közelebb léptem az autóhoz és néztem,amint a megrémült lovakat erős cowboyok levezetik az autóról,be,egy külön karámba.
A sok musztáng gyönyörű volt.Sok pej,tarka,fakó és palomino...
A legutolsó ló,egy éjfekete csődör -bizonyára a vezérmén- olyan parádét csapott az udvaron,kitépte hosszú,sprűd sörényét a lovász kezei közül,és majdnem fellökte a többi embert is.
Csak úgy rodeózott,majd megindult vágtában...felém.
El akartam ugrani,de a lábam a földbe gyökerezett,nem tudtam mozdulni,se kiabálni.
A ló csak vágtázott...Izmai minden vágtaugrásnál játékosan mozogtak,sörénye marját csapkodta.Nagyokat prüszkölt a hideg hajnalba,lehelete látszott a finom dérben.
Egyre közeledett felém,...majd hirtelen,pár centiméterre előttem lefékezett,és bizalmatlanul beleszuszogott az arcomba.
Minden olyan gyorsan történt,bár a térdem még mindig remegett,mint a kocsonya.Mielőtt elestem volna,sikerült elkapnom a ló sörényét.
A ló nem ugrott oldalra,nem ijedt meg,mintha várta volna,hogy belekapaszkodom.Ott álltam,remegve,a ló nyakának bújva,mikor Josh futott oda hozzám.
-Jól vagy,kislány?
Bólintottam.
-De hiszen te remegsz!Gyere,bekisérlek...
-De a ló..
-Miatta ne aggódj!Nem támad többé rád,a két hét múlva lévő vásáron eladjuk!
Ő nem értheti...A ló kötődik hozzám,és én is kötődök hozzá...Annyira szeretnék vele foglalkozni,hogy hallottam,amint ajkaimból feltörik ez a mondat:
-Szeretném gondozni!-és megtorpantam.
-No jó,de gyere,iszol egy forró csokoládét...-tuszkolt a ház felé,és láttam rajta,hogy az egészet nem gondolja komolyan.
Megráztam a fejem,és megálltam.
-Ezt a lovat szeretném gondozni.-tagoltam lassan.
Az idős cowboy és ranchtulajdonos megállt és a szemembe nézett.
A megértést láttam a tekintetében.Kezdtem nyeregben érezni magam.
-Tudja,ez jót tenne nekem..A balesetem után..És látja,milyen szelíd!
-Hát...Nem is tudom.Ha valami bajod esik,a szüleid megölnek...No jó,a ló a tied a vásárig!-mosolygott rám.
A gyomromban mintha pillangók ugráltak volna össze-vissza.
Engedelmesen bementem Joshsal és megittunk egy bögre forró csokoládét anyuval és apuval.Az asutalnál téblábolt még az aprócska,vén skót juhászkutyánk,melyet még régen a sztrádán találtunk törött lábbal.
A kutya Scott névre hallgatott.
Az ital után felálltam és kiiszkoltam a lakásból,a magyarázkodást Joshra hagytam.
Szinte hallottam magamban a szüleim sopánkodását.Hiába szerették a lovakat,a baleset óta nagyon féltettek.
Kirohantam a vadlovak karámjához,de a csődör nem volt velük.
Akárhogy kerestem is,egyik karámban sem volt.Mikor az egyik lovász meglátta,hogy keresem a lovat,az istállóra mutatott,majd tovább vitte a súlyos westernnyergeket.
Beszaladtam az istállóba,és lám,az egyik nagy állásban ott állt a mén,kikötve,szemeit meresztgetve
,fejét dobálva.
Halkan beszéltem hozzá,s úgy látszott,tetszik neki a hangom,ugyanis fejét leeresztette,kissé lenyugodott,s lábaival egy kicsit dobogott még,de lassan azzal is felhagyott.
Tovább beszéltem neki mindenféle zagyvaságot,s egyre közelebb kerültem az álláshoz.
A fekete mén nyugodtan hagyta,hogy egyre közelebb és közelebb lépjek az álláshoz,csak néha kapta fel a fejét.
Egyszer csak,mikor éppen még egy lépést közelebb léptem,hallottam,ahogy valaki az istálló főbejáratán becsörtet,s a nevemet kiabálja.
Úristen,ez apa!Nagyon dühös lehet!Nagyon le fog szidni,talán még a lovat is eladja!
Most mit tegyek?!Talán,ha eltűnnék...?Nem is rossz ötlet!
De a mén nem dob majd le?Jaj,egyre közelebb ér!
Hirtelen ötleten kapva belendültem a fekete hátashoz és gyorsan kioldottam a kötőféke csomóját,s felugrottam a ló széles hátára.
Először felkapta a fejét,s fülét hátrasúnyta,de aztán meglepően nyugodtan viselkedett...
Gyorsan kiirányítottam az állásból,s a hátsó bejáraton kiiszkoltam a szabadba.
A kora reggeli csípősen tiszta levegő mellbe vágott,de a lovat úgy látszik,még jobban felélénkítette.
Gyors ügetésre váltott a biztatásom nélkül.Először egy kicsit csúszkáltam a hátán nyereg nélkül,de aztán megtaláltam az egyensúlyomat,s ráhasaltam a ló széles hátára.
Kicsit megpaskoltam a vállát a csodás paripának,máris heves vágtába váltott,s ebben a hajmeresztő tempóban hagytuk el az udvart...
Odakinn a puszta,kiszáradt növények és fák csonkjai,száraz homok és föld tárult elém.
A puszta közepén egy bemélyedés volt,talán régen egy nagy tó állott ott?
De nem értem rá ezen gondolkozni,ugyanis küzdöttem a lóháton maradásért.
Rövid vágta után egy igen zöld mezőre értem,ahol a csődör rögtön bakolgatni kezdett,mint egy igazi rodeós.
Az élénkzöld,igen zamatosnak látszó fű szinte vonzott engem is,hátraddőltam a lovon,mire az megállt,s lecsúsztam a hátáról.
Miután leszálltam a lóról,esett le nekem,hogy vajon miért is ilyen nyugodt és jólnevelt ez a ló.
Pár hete hallottam egy tolvajbandáról,a sakálokról,akik lovakkal sefteltek,s durva körülmények között adták el vagy értékesítették a lovakat.
A csikókból gyakran táskákat és ajándéktárgyakat készítettek...Nem bírtam tovább gondolni,olyan heves hányingerem támadt a menőnek nem nevezhető csikóbőr dolgoktól...
Lehet,hogy a mén is csak egy áru volt?De kinek adták el?Hogy került ide?
Már egy kevéske fejfájás is társult a hányingerhez,ezért elengedtem a ló kötőfékét és leültem a puha fűre.
A hátas nyugodtan legelészett mellettem,néha felpattant,vágtatott egy kört,néhe ki-kirúgott a hátsó lábaival.Igazán boldog lehet,régóta nem mozgathatták,s ilyen zöld réteket is alig láthatott minden bizonnyal...
Először elgyönyörködtem a lóban,majd dél körül kezdett megkordulni a gyomrom.Hazamenni még nem akartam,ilyenkor még leszidják az embert,csak pár órácskát voltam távol.
Majd este.
Vagy holnap...
A zsebemben találtam egy kis pénzt,szerencsére még maradt a múltkori fagyizásból.
Ha lenne valahol valami..Ha ismerném a könyéket...
Valami rémlett,hogy a közelben van egy kis falu,amolyan dorres,ahol vannak pub-ok és ranchito-k,talán találok valami ételt,amit ennyi pénzért adnak...
Csak tudnám,merre kell menni...
Estefelé a gyomrom nagyot kordulgatott egymás után,borzalmasan éhes voltam.
Délután találtam egy darabka répát,azt megosztottam a csődörrel,s innivalónk is volt elég,hisz egy kendőnyi vékony folyócska futott végig észrevétlenül a zöld mező közepén,kettészelve a naposabb és az árnyékosabb oldalt.
Lassan haza kéne menni,de...